A Jurta története

Egy éve, hogy felállítottuk az udvarban a jurtát, amit mostmár minden túlzás nélkül lehet Jurta Jóga Stúdiónak nevezni, mert mindennel rendelkezik, ami egy helységet jógastúdióvá tesz.

Szerencsére mindenki, aki errefelé jár, megcsodálja, és érzi azt a különleges atmoszférát, amit ez a sátor áraszt magából. Biztos vagyok benne, hogy ebben az energiában benne van az a sok erőfeszítés, agyalás, felmerülő probléma, könny és a “csakazértismegcsinálom” hozzáállás, amit én hozzátettem az elmúlt egy évben.

Mert gyönyörű, csodás hely lett. Lehet akár irigyelni is, de szólok mindenkinek, hogy ezt sem adták ingyen.

Először is egy zátonyra futott álom hamvaiból kelt életre. Eredetileg egy duna parti nyaralónak álmodtam meg, ami valahogy sosem akart elkészülni.  A fa vázat legyártották, ott állt a gyártó műhelyében két évig, de sehogy sem akart tovább lendülni az a projekt.

Aztán a pandémia kellős közepén egyszer csak bevillant, hogy elmegyek érte, és legfeljebb felaprítom tűzifának.

Abban a pillanatban azonban, amikor a váz és én összetalálkoztunk, megéreztem a fa édeskés illatát, és biztosan tudtam, hogy nem tűzifának hozom haza, mert ez a jurta állni fog az udvaromban, és jógázni fogunk benne. Felállítom, hogy örömömet találjak benne, és hogy ebben örömben mindenkivel osztozhassak, aki eljön és velem együtt gyakorol ebben a különlegesen hangulatos építményben.

És innen indult a kálvária.

Először az alap. Már fent voltak a gerendák, amikor tudatosult bennem, hogy ezen sehogy sem fognak megállni a dobogónak szánt padlólapok. Rajzolgattam, nézegettem, és láttam, hogy az eredeti terv nem lesz jó. Nem volt mit tenni, a bölcsész diplomámmal és a nulla műszaki érzékemmel elővettem a kockás papírt, rajzolgattam, hogy két kocka (tudom, hogy négyzet!!) egy méter, és addig nem álltam fel az asztaltól, amíg meg nem rajzoltam az alapot úgy, hogy jó legyen.
Nem két órába, inkább két napba és két éjszakába került. Háromszor vágtam földhöz a füzetet, amiben már alig volt üres oldal, mire a terv végül kirajzolódott a ceruzámból.

Aztán eljött a jurta állítás napja, ami különösebb gond nélkül zajlott. Nagyon örültem, mikor felkerült a ponyva is, és megláttam a jógastúdiómat végső állapotában. Az öröm nem tartott sokáig, mert másnap elkezdődött az évtized legesősebb időszaka olyan felhőszakadással, amilyet nagyon régen nem láttunk a környéken. Természetesen a jurta beázott. De nem kicsit. Ömlött be a víz alulról, felülről, a nyílászárókról és mindenhonnan. Vödörszámra hordtam ki a vizet. Szakadt az eső, kopogott a fejemen a jég, és csak azért nem lehetett látni, hogy sírok, mert az eső is áztatta az arcomat.

Itt viszont már nem lehetett feladni. A jurta állt, jöttek a gyakorlók, nem volt visszaút, és a semmiből jöttek az ötletek, és az emberek, aki segítettek, hogy megoldjuk a problémákat.

Aztán kezdett hűvösödni az időjárás, és tudtam, hogy nem lehet, hogy télen ne jógázzunk, és abbahagyjuk a közös gyakorlásokat. Hetekig kutattam az interneten, hogy milyen fűtési megoldás lenne számunkra a legmegfelelőbb. Ne legyen drága, de ne is kelljen minden nap fát hasogatni, mert nagyon jó a hagyományoknál maradni, de nekem ezt a fajta hagyományt most nem lesz időm őrizni.

A semmiből egyszer csak rátaláltam az infra szőnyegre, amiről addig nem is hallottam, és tudtam, hogy ez lesz a megoldás. Padlófűtés lesz a jurtában, hiszen az ideális lesz nekünk a jógához. És tényleg! Az, hogy nem fázunk a matracon ülve vagy fekve a relaxáció alatt, az egy csoda!

És akkor jött a szigetelés, ami a tervezett két óra alatt inkább két napot vett igénybe, de ott is olyan csodálatos emberek voltak a kivitelezők, akik nem hagyták annyiban, és addig nem mentek el, amíg tökéletes nem lett a munkájuk.

Ezt csak azért írtam le, mert tulajdonképpen az egész életem így alakul. És attól tartok, ezzel nem vagyok egyedül. Óriási kudarc élmény után valami kiskapu mindig résre nyílik, és amikor megteszem az első lépést, akkor mindig jön a támogatás.
Jön egy olyan ötlet, ami hihetetlen, hogy az én fejemből pattan ki, jön egy megoldás, ami logikai úton megmagyarázhatatlan, és jön egy ember, de inkább több mint egy, aki valamilyen úton módon segítségemre van.

Amikor valami nem sikerül, vagy amikor teljesen kilátástalannak tűnik minden, ezeket az eseményeket igyekszem felidézni az életemből, hogy legyen erő és akarat azt a bizonyos első lépést megtenni. Talán ez a legnehezebb, és a legfontosabb is.